Szerző

Reichard Piroska

költő, műfordító, kritikus

1884. szeptember 26. — 1943. január 1.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 459 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2014. július 28.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölte

Reichard Piroska

Társaságban

Szavak színes labdája cikázik
oda-vissza, oda-vissza;
játszva dobom, nevetve kapod el
s oly gyors-ügyesen vered vissza,
elfogni sincs időm, már surran a másik,
földig hajolok érte,
de most te leszel, aki lekésel,
s ki nem térhetsz előle!
Jaj! homlokod érte...
Fájó diadal.
Az én szemem borul könnybe tőle.

Most meg oly magasra, magasra röpitetted,
esengve ágaskodom utána... s hiába,
fejem fölött elzúg merész iveléssel
idegen kertek tilosába,
honnan vissza nekem sohase hozzák...
Csak azért is, tudok én is ily magasra hajitani...
Ó de mit ér... ha nem jut el hozzád,
miattam hasztalan szállna akár fel az égbe...
Ijedten nézem... Hisze ez igy nem is játék...
Elröppent mosolyod hova szállott?
Egyszerre hideg árnyakat ingat
az alkony köröttünk s bénultan megállok,
utolsó ütésed élesen horzsolja kezem
s kemény labdád messze gurul...

S egyedül, egyedül az éji sötétben
keresgélem szertetévedt labdáinkat.
Hát annyi sokból csak ennyi maradt?
Oly szinesek, szárnyasok voltak,
dalolva röpülök, mint a madarak
s most mint a kiégett zuhanó holdak
hullanak vissza a szivemre.

Nyugat, 1931/2. szám

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom