A magyar zene
Hallod, hallod a hegedűt!
Oh, hogy sír, hogy kesereg!
Négy kis húrban ennyi bánat
Nem is tudom, hogy fér meg!
Mint az erdő néma árnyán
A csalogány éneke;
Mint az édes anya sírján
Zokog árva gyermeke...
Hallod, hallod a hegedűt!
Oh figyelj húrjaira!
Hogy kél, hogy zúg végig rajtok
A Rákóczi vihara,
Benne vád és benne bánat
Mely lesújt, meg fölemel.
Sír a multon, - ám díjába
Nagy jövendőt követel!
Átka fölzúg... abba kardok
Csattogása elvegyül;
Csatazaj csörög... pedig csak egy
Kis nyirettyű hegedűl.
Hallod; hallod a hegedűt!...
Most megint a néphez szól.
Milliók öröme, búja
Visszhangzik húrjaiból.
Most a csikós kurjantása
S vidám füttye hangzik fel,
Amikor a csárdás közben
Barna szép leányt ölel.
Majd az arató leányok
Ajkiról kél játszi dal,
Föl-fölzendül, s időnként a
Távol messziségbe hal.
Most a bús legény keserve,
Kit babája megcsala...
Ablak alatt, titkos éjben
Fel-felsíró furolya.
Majd a három százados bú
Ríkatja a húrokat,
Olyan érzőn, olyan fájva:
Hogy a húr is megszakad...
Hallod, hallod a hegedűt!
Buzdít, kacag, keserget...
Négy kis húrban annyi érzés
Nem is tudom, hogy fér meg!...

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!