Szerző

Nagy Imre

költő

1817. február 24. — 1840. január 31.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1287 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2013. március 24.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Nagy Imre

Borúra derű

A' szunnyadó fél földet örökre nem
Fátylozza éjköd, holdtalan éjhomály,
Midőn kelet' rózsás öléből
Nap mosolyog ki, - letűn az éjgyász.

Hó közt didergő földet örökre nem
Lánczol le metsző szél üveghíd alá,
Hogy ott aludjék renyhe álmot,
Mint hamu sír' rideg éjjelében.

Tél' sírbilincsét feltöri a' tavasz,
Ez a' teremtés' tünde menyasszonya,
Ha ez mosolyg: a' már halott föld
Báj alakot nyer özön virággal.

A' szenvedés' vérkönye után öröm -
Sugár dereng föl bánatos arczokon,
'S a' fájdalomnak mély keservű
Éneke végre dalokra fordúl.

Ne csüggedezz hát! bárha lenyomva tart
Most érczigában sorsod. Erős kebel,
Hit és reménység nem remegnek,
Nem, ha pokol zajog is köröttök.

1837.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom