Kedves Te meghalsz, kedves, s nem tudod, ki voltál, álarcodat magadra szoritod, s nem tudja senki, hogy voltál titok, hogy voltál nékem ismeretlen oltár. Úgy mégysz el innen csöndbe, lopakodva, élő titok egy még nagyobb titokba. Mert jönni fog egy egész-kicsi ősz, napos, ártatlan, fáradt, graciőz, kis fákkal és kis bárányfellegekkel és végtelen és bús, akár a tenger, és megkuszálja hullámos hajad, szemed alá rak szarkalábakat. S egy délután, ha ülsz az ablakodnál, ijedve kérded: micsoda zenél? És este búgni, bőgni fog a kályha és künn az utcán fújni fog a szél. Te sírva szólitod a Véghetetlent, s felelni fog a föld és a göröngy. Megütsz egy billentyűt s a hangja elzeng, és összetörsz, mint gyönge-gyönge gyöngy.
	Kosztolányi Dezső (1912)	5
Szomorú szerelem

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Ehhez a vershez még nem tartozik címke. (Mi ez?)

Kedvencnek jelölték:

cica73, csilluf, evica920, moli0420, rozmanjenone

Ezt a verset 2009. január 28. óta 1827 alkalommal nézték meg.