Ölvedi László

Levél Losonczi Annához

Losonczi Annának adassék e pár sor;
Lelkem e levélre rálehelem százszor.

Botor bizalommal máskor is így tettem,
Csokorba számodra vérvirágot szedtem.

Végbeli mezőkön döntő büszke torna:
Mintha nagy szerelmem vallomása volna.

Sebet érted kaptam, hej, pedig elégszer -
Vérpiros rubinnál ragyogóbb ez ékszer.

Összefűztem bíbor gyöngysorba, füzérbe;
Odaadtam volna, de senki se kérte.

Hiveim elhagytak, jussom elpörölték,
Lelkedben a lelkem orozva megölték.

Gonosz vagyok, mondták, hitehagyott, pártos...
Talán mert a vágyam vissza-vissza szálldos?

Rossz vagyok lovagnak, lantosnak is hitvány:
Lelkem ott felejtém szemed kéklő titkán.

Kiáltják a bűnöm, hogy a szivem máglya:
Szép arany hajadnak perzseli a lángja.

És benne szavadnak ezer hangja támad,
Új hurú kobzomon régi tüzű bánat.

Mert a lantom ifjú, csak a nóta régi:
Ügyesebb, erősebb virágom letépi.

...bókoló beszédre sohase hajoltam,
Lágy citera helyett sikoltó kürt voltam.

A dalom elröppent, hitem elcsatáztam;
Szerelemért magam soha nem aláztam.

Bocsásd meg, az ajkam ha keményre fordul,
Pedig ittas vagyok áldott égi bortul.

Dalom tied; ha kell, véremet is ontom -
Csak téged szeretlek, bár sohase mondom.

Tied a jövendőm, tied dacos álmom...
Losonczi Annának levelem ajánlom.