Borongás
Életünk kertjében őszi rózsa nyit,
Elszállt már az illat, a tavaszi kéj.
Fehér dér borítja fáink lombjait,
Rövidül a nappal s mind hosszabb az éj.
Énekes fülmilénk' régen hallgat már,
Füttyemre kacagó rigóm sem felel.
Csak a bús holló szól, felkiáltva: Kár
S valahol egy szegény hattyu énekel!
De mért e borongás? Nyájas még az ég,
S ha láthatsz kék eget, ne nézd a borut.
Virágunk őszi bár, de virág az még,
Édesem! nosza fonj még egy koszorut.
Átéltük a tavaszt, át a hő nyarat,
Tavaszszal virultunk és virult a kert;
A nyár is hintett ránk meleg sugarat,
S szerelmünk vigasztalt, balsorsunk ha vert
És egygyé lettünk, mint két ajkon a dal,
Mint két ág, melyet egy tőbe oltanak.
Oh! hogy az élet is, mint az ág kihal,
S a fürtök mint a lomb, úgy lehullanak.
Az élet oly vonzó, oly szép a világ,
S ki tudja, hová visz a nagy vándorút?
Ki tudja, van-e ott szeretet s virág?
Édesem! nosza fonj még egy koszorut.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!