Éji órán
Néha, késő éji órán,
Fölkeres egy tévedt álom,
Visszasír egy dal a multból
S bezokogja bús magányom.
A sivatag, messze tájék
Hirtelen virágba szökken,
Rég elhamvadt kikeletnek
Illatlelke jár köröttem.
Virágok közt bolygok újra,
Szívemben is langy tavasz van,
Körüllebeg újra mindaz,
A mi - visszahozhatatlan.
Az illatos rózsaerdőt
Napsugarak villogják át,
Hahotázó légi népség
Körbe lejti tündér-táncát.
Él, nevet és ujjong minden,
Minden, ami meg van halva,
De nem soká, - csak egy tűnő,
Csak egy röpke pillanatra.
Aztán - elhangzik a lárma,
Felhők közé bukik a nap,
Rózsaerdő nincsen sehol,
Csak végtelen, vad sivatag.
Gyász a földön, gyász az égen,
Csillag helyett éji rémek:
- Sírod árnya minden fényre
Ráhinti a sötétséget...
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!