Vallomás
Nem írtam, nem daloltam
Semmitsem életemben,
Csak azt, mit lelki szükség
Diktált fel ajakamra.
Daloltam, amit érzék,
Amit kellett dalolnom,
És nem törődtem azzal:
Mi lesz jutalmam érte.
Nem voltam gőgös, önhitt,
Mert jókor megtanultam,
Hogy éppen annyi gőg van
Mindenkiben, amennyi
Az eszéből hiányzik -
De mindig sanda szemmel,
Sőt gyűlölettel néztem
A hazug hősködőket,
S a léha histriókat,
Kik a nemes művészet
Lelketgyújtó borából
Csak hitvány kotyvalékot
Tudtak leszűrni másnak
És pénzért bukfenceztek
A költészet porondján.
Ma többé ez se bánt már,
Csinálhatnak miattam
Szabad kényökre mindent.
Meleg szívem bezárom,
Mint alkony közeledtén
Virág bezárja kelyhét -
S zavartalan magányban
Dalolva, iddogálva
Szemlélem a világot,
Jól tudva, jönnek egykor,
Jönnek nemesb idők is,
Midőn, mint minden álság,
Magától összeomlik
A hazugság uralma,
És visszavívja trónját
A bujdosó Igazság!
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!