Tanuld meg, porember, a sorsod: lemondás U - - U - U U - - U - - s lemondani nekem oly fájdalmas-édes. U - U U U U - - - U - U Ura a végzetnek, ki ezt megtanulja, U U U - - - U - - U - U bánat és csalódás nem fér a szivéhez. - U - U - - - - U U - - Nézd a természetet, mint vál elmulásra, - U - - U - - - - U - U minden egyes ősszel lassan hervadozva - U U U - - - - - U - U csüggedt mosolyában, hogy a világ lássa, - - U U - - U U U - - U küzdelem és bukás a porember sorsa. - U U - U - U U - - - U S tudok lemondani: oly édes-nyugodtan U - U - U U U - - U - - hajtom le fejemet síri nyoszolyámra - - U U U - - U U U - U s édes a lemondás: az élet torz-arcát - U U U - - U - - - - - redőosztó kézzel mosolygósra váltja, U -- - - - U - - U - U vérezve vesződünk viharzajos tusán, - - U U - - U - U - U - míg végre a halál karján elalélunk - - U U U - - - U U - - s fáradt szemeinknek a zűrzavar után, - - U U- U U - U U U - a ciprusok árnyán dereng fel a célunk. U - U U - - U - U U - - Hajoljatok meg a tomboló sors előtt, U - U - U U - U - - U - mert az ő hatalma zabolátlan, örök. - U - U - U U U - U U - Ha nem hajolsz, ledönt, mint vihar a tölgyet U - U - U - - U U U - - s ravatalod ormán kárörvendve röhög. U U U U - - - - - U U - Leteper a földre dühös küzdelemmel, U U U U - U U - - U - - vasmarokkal legyűr a fekete sírba. - U - - U - U U U U - U A temető minden kövére az ember U U U - - - U - U U - - kudarca s a sorsnak győzelme van írva! U - U U - - - - U U - U
| A
B
C
B
D
E
D
E
| 12
12
12
12
12
12
12
12
| | A
B
C
B
D
E
D
E
| 12
12
12
12
12
12
12
12
| | A
B
C
B
D
E
D
E
| 12
12
12
12
12
12
12
12
| | | |
| Alliteráció
|