Tanuld meg, porember, a sorsod: lemondás
U - - U - U U - - U - -
s lemondani nekem oly fájdalmas-édes.
U - U U U U - - - U - U
Ura a végzetnek, ki ezt megtanulja,
U U U - - - U - - U - U
bánat és csalódás nem fér a szivéhez.
- U - U - - - - U U - -
Nézd a természetet, mint vál elmulásra,
- U - - U - - - - U - U
minden egyes ősszel lassan hervadozva
- U U U - - - - - U - U
csüggedt mosolyában, hogy a világ lássa,
- - U U - - U U U - - U
küzdelem és bukás a porember sorsa.
- U U - U - U U - - - U
S tudok lemondani: oly édes-nyugodtan
U - U - U U U - - U - -
hajtom le fejemet síri nyoszolyámra
- - U U U - - U U U - U
s édes a lemondás: az élet torz-arcát
- U U U - - U - - - - -
redőosztó kézzel mosolygósra váltja,
U -- - - - U - - U - U
vérezve vesződünk viharzajos tusán,
- - U U - - U - U - U -
míg végre a halál karján elalélunk
- - U U U - - - U U - -
s fáradt szemeinknek a zűrzavar után,
- - U U- U U - U U U -
a ciprusok árnyán dereng fel a célunk.
U - U U - - U - U U - -
Hajoljatok meg a tomboló sors előtt,
U - U - U U - U - - U -
mert az ő hatalma zabolátlan, örök.
- U - U - U U U - U U -
Ha nem hajolsz, ledönt, mint vihar a tölgyet
U - U - U - - U U U - -
s ravatalod ormán kárörvendve röhög.
U U U U - - - - - U U -
Leteper a földre dühös küzdelemmel,
U U U U - U U - - U - -
vasmarokkal legyűr a fekete sírba.
- U - - U - U U U U - U
A temető minden kövére az ember
U U U - - - U - U U - -
kudarca s a sorsnak győzelme van írva!
U - U U - - - - U U - U
| A
B
C
B
D
E
D
E
| 12
12
12
12
12
12
12
12
| | A
B
C
B
D
E
D
E
| 12
12
12
12
12
12
12
12
| | A
B
C
B
D
E
D
E
| 12
12
12
12
12
12
12
12
| | | |
|
Alliteráció
|