Szerző
Kosztolányi Dezső

Kosztolányi Dezső

teljes nevén Kosztolányi Dezső István, író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, Csáth Géza unokatestvére

1885. március 29. — 1936. november 3.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 9565 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2012. december 4.

Megosztás

Címkék
Kedvencnek jelölték (19)

Kosztolányi Dezső

Egyedül

Magam vagyok, rám hull a végtelenség,
a fák, a lombok ezre eltemet.
Olykor fölém cikáznak még a fecskék,
nem láthat itten senki engemet.

A táj az ismeretlen mélybe kékül,
nincs semmi nesz a lombokon, a fán,
s tűz-csókokat kapok a tiszta égtül
Én, a merész és álmodó parány.

Egyszerre az ősfélelem legyűr,
a lég üres, kihalt a szó, a hang,
s én sápadottan fekszem itt alant.

A föld szorít, s fölém végetlenül
tágul ki, mint egy kék üvegharang,
a végtelenbe nyúló kékes űr.

Kosztolányi Dezső aláírása

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


manco

2013. január 31. 16:31

Milyen szépen írja le, hogy egyedül van. Megható és fájó képek jelennek meg a műben.
'' A föld szorít, s fölém végetlenül tágul ki, mint egy kék üvegharang''

Margó

43Valeria

2013. január 19. 16:53

Magánya , melyben csak a természetet szerethette, rettenetes lehetet. Sorsát a kor pecsételte meg!
Nemesné