A föl-földobott kő
Föl-földobott kő, földedre hullva,
Kicsi országom, újra meg újra
Hazajön a fiad.
Messze tornyokat látogat sorba,
Szédül, elbúsong s lehull a porba,
Amelyből vétetett.
Mindig elvágyik s nem menekülhet,
Magyar vágyakkal, melyek elülnek
S fölhorgadnak megint.
Tied vagyok én nagy haragomban,
Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban
Szomorúan magyar.
Föl-fölhajtott kő, bús akaratlan,
Kicsi országom, példás alakban
Te orcádra ütök.
És, jaj, hiába, mindenha szándék,
Százszor földobnál, én visszaszállnék,
Százszor is, végül is.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
2013. január 18. 15:01 |
Ady verseit is nagyon szeretem!
A versében Párizst és hazáját hasonlítja össze, Elmegy, mit a feldobott kő, de vissza esik, visszajön szülőföldjére!
Csodás vers, bár a mai fiatok is így gondolkodnának!
Léda nélkül neki is nehéz sorsa vovolt!
Nemesné