Tóth Kálmán

A nagy világ lánya...

A nagy világ lánya vagy te,
Én egyszerü félénk fiu,
A te sorsod vidám, fényes,
Az enyim meg oly szomorú.
Környezeted egy koszorú,
S én fűszál a koszorúban,
Mi elfér a többi mellett,
De ha nincs ott, ugyis jól van.

Tömjénezik hiúságod,
- Viseleted erre hí fel -
Fény -, pompában mennek eléd,
Én meg csak egy érző szivvel.
S oly szépeket mondanak rád,
Ugy tudják a szép szót szórni!
Míg én némán hallgatok csak -
Tud is, a ki érez - szólni!

Csak egy szó kell, s előtted áll
Mind, a mi szép, a mi ragyog -
Én magam - szedett virágnál
Meg dalnál mást nem adhatok.
Jó szivvel veszed te azt is,
S jókorákat nevetsz rajta -
Most... és igazán érzeni,
Van is nevetséges abba'.

Olyan vagyok én körödben,
Mint az eltévedett gyermek,
Kit egy sötét erdőségben
Még sötétebb éjjel lep meg.
Ki nem tudok szabadulni,
Pedig már a vadak tépnek...
Fájdalmim e szilaj vadak -
Mért is ismertelek én meg!

Április 11. - Posztold ez a verset az utcára!