Szent Margit hidján
Szent Margit hídján bandukoltam egyszer,
Fölgyűrt gallérral, szembe a vad szelekkel.
Harapós kedvű, szilaj, goromba tél volt,
A síkos égen meg-megcsúszott a félhold.
A híd alatt málló jégtáblák ropogtak,
Zajdulva csaptak a kőoszlopoknak.
Orron vert, fülön csípett a fagy: de mitse bántam,
Tudtam, hogy nincs fény sehol e zord világban,
Tudtam, hogy riadva most roppan minden össze,
S tudtam, hogy megdermedt az idő mindörökre.
Április 11. - Posztold ez a verset az utcára!
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!