Petőfi István

Kelettől nyugatig...

Kelettől nyugatig, terül a szivárvány,
Barna szeretőmnek orczája halovány;
Piros rózsa volt ő, most fehér liliom:
Szivébe oltott a keserű fájdalom.

Tiszta az ég alja, nem látni felhőket,
Ne sirasd barna lány igaz szeretődet;
Önkéntes katona lett is bár belőlem,
Azért nem feledlek soha is kedvesem.

Ágyú zúg, dob pereg, harsog a trombita,
Fegyverre bakancsos, huszár te meg lóra!...
Megyünk előre, de forró sóhajtásom
Szellők szárnyán vissza tehozzád bocsátom.

Légy boldog kedvesem! Soh'se búsúlj értem,
Tied leszek én, ha csatából megtértem;
Ha pedig elesem, hült tetemem felett
Virrasztva emléked majd fölöttem lebeg.