Tóth Kálmán

Te gyáva gyermek

Te gyáva gyermek, ki egy szóra
Magába vonul s kesereg,
Te hős, ki sokszor átkot szórva,
A halált magad keresed;

Te király, kinek tornáczába
A számüzött esd, könyörög,
Te koldus, a kit megalázva,
Mig térdelél, más ellökött;

Te habzó tenger, melynek tükrén
Az sem látszik, mi legnagyobb,
Te tiszta tó, hol minden kis fény
Nagy lángoszlopként ég, ragyog;

Hol annyian temetve vannak,
Te hallgató, te puszta sír,
Te bölcső, miben a fájdalmak
Ébredő csecsemője sir;

Te ifju, a kit nagy tüzében
Istenné tesz az akarat,
S ki mindenen megnyugszol szépen,
Te szegény, tehetetlen agg;

Te nagy világ, melynek határa
Túl a nap s csillagokon ér,
Te kicsi lap, hova csupán a
Szeretett lányka neve fér.

Te tisztán égő lámpa, melynél
Mindenki olvasni hiszen,
Te gyötrelmes, te örök rejtély,
Te megfoghatlan szív, - szivem!