Tóth Kálmán

A bűnhödők

Akik engem megbántottak,
Egytől-egyig meglakoltak;
Meglakoltak, megbünhödtek:
Megverte az isten őket.

Ki feldúlta kis fészkemet,
Azt sem tudom: merre lehet;
Csak azt hallom, hogy oda van,
Ugy bujdosik hajléktalan.

A ki megcsalt hazugsággal:
Ugy lakolt meg, ép az által;
Utolérte saját vétke,
A nekem szánt ostor vége.

S ki kaczagott szivem fölött,
A kevély is kezembe jött;
Porba sujtá a sok szégyen,
S rá az én nagylelküségem.

Oh, mert hisz én megbocsáték
Tört szivemmel nekik már rég,
Hanem, a ki mindent látott,
A ki tészen igazságot:
Az isten meg nem bocsátott.