Tóth Kálmán

Egy szenvedőhöz

Titkon viseld szívsebedet:
Hidd el, hogy igy jobban heged,
Jobban heged és hamarabb:
Mint a seb a kötés alatt.

Panaszkodni mit is érne!
A szánalom rongyfillére,
A mit mások oda vetnek,
Csak mélyebben fáj a sebnek.

Az ezt se adják, ezt se vetik,
Oh ne mutasd kínod nekik,
Mint sebétől nyomorultnak,
Ettől is ugy elfordulnak,

Szenvedőnek nincs senkije,
Csak a magány egy jó hive,
Némaság az ő barátja:
Résztvevően borúl rája.

Betakarja a sérelmet,
Gúnyt, csalódást, mindent elfed,
S mig hang nélkül némán vérez:
A szív egyre büszkébbé lesz,
S végre egyszer nem is érez...