Tóth Kálmán

A magyarok istenéhez

Nézd, a ripők gúnyolódva
Nyelvit öltve emleget:
Kitréfálják, kikaczagják,
Becsmérelik nevedet.

Mert elhagytad fiaidat
(Te tudod mért tetted azt),
Létedet is megtagadja
És gúnyt szór reád a gaz.

Mintha gyermekmese lennél,
Ugy emleget a pribék,
Együgyünek mondják már azt,
A ki benned hinne még.

A történet gyakran látott,
De nem az ő szemeik,
S ezek itt csak abban hisznek,
Kinek kezét érezik.

És nevetnek neved fölött
Kaczagással s gúnytele;
- Oh mutasd meg nekik, hogy élsz
Magyaroknak istene!