Tóth Kálmán

Kevélyen mondám

Kevélyen mondám a bérczeknek:
- Mig jártam fönn a hegytetőt -
Szivem, mint sziklátok, kemény lett,
Ah végre nem szeretem őt!

S a megzilált erdőnek szóltam,
Melyet szaggató vihar ért:
Lelkemből, mint a szél e fákat,
Kitéptem én is a kaczért.

És büszkén mondottam az égnek,
Nézvén a hulló csillagot:
Hogy az én nagy szerelmi vágyam,
Az is épp igy kihamvadott.

S a bérczről, erdőből és égből
Jött egy kaczagó felelet:
Ámitod magad jó fiú te,
Most is őrülten szereted!