Ady Endre

A legfőbb várta

Délnek röpülve vándorló madárnak
Tenger-sziklája, lihegő röpke, vas-ágy.

Meggyező gyermekek eggyének őrzött,
Szép, maradt meggye, veszekséges, irigyes.

Pehely, amelyet oly örömmel hordoz
Muló fészkébe kicsi királyka-madár.

Mosoly, amelyet már csak lemosolygunk
Szánón, szivesen a mások ajkairól.

Doktorunknak be nem vallott betegség,
Szép szemeinket véresítő vizió.

Rejtett kitalálásuk a zseniknek,
Kórházi ággyal fizetendő gondolat.

Gyermekem, aki nem tőlem vagy nemzett
S gyermekem mégis és én a tied talán.

Óh, asszony, őrség tűz-jeles, vén halmon,
Ki az ellennek áruló szót gyujtogatsz.

Haszontalan s bolondságnak utolsó,
De legfőbb várta mégis az én szivemen.