Szerző

Kenézy Lajos

református lelkész, költő és fordító

1818. — 1849. március 22.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 48 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2024. január 5.

Megosztás

Címkék

Kenézy Lajos

Kérlelés

Forrón szeretsz te engemet,
Mint fű tavasz hevét;
Lánggá lobbantod kebledet,
S az olthatatlan ég!
Ne duld, ne duld föl édened,
Még meg nem áldott istened!
Ah egy ifjú hát mit tehetne itt,
Hogy olthatandná el keserveid?

Néz égre, földre, s nem tanál
Segélyt, mivel neked
Szolgálna; s búd hulláminál
Nyugtatná érzeted.
De mégis nyúgodj édesem!
Majd én a percet ellesem,
Midőn örömmel szolgálok neked,
Hogy fölviditsam kintelt életed.

Ah a remény, csak a remény
Maradt nekünk irúl,
Ezt tépd csak, mert ezt tépem én
Jövőm virágirul.
Bogács bimbó legyen bár az,
Mit rózsa helyt hajt a tavasz;
Jövő ellen remény legjobb paizs,
Ne türjünk kétszer, most is, akkor is!

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!