Benedek Elek

A fecskefészek

Házunknak tornácán két kis fecskefészek.
Láttam, amig épül. Láttam, mikor kész lett.
Láttam nagy örömét a fecskecsaládnak:
Ímé, kész a ház, min annyit dolgozának.

Apáról fiúra a fészek átszállott.
Újra besározták, ha itt-ott szétmállott.
Igaz jószáguk volt Isten s ember előtt.
Kicsi szívecskéjük fészkükkel összenőtt.

De hajh! egy reggelen mi történt, halljátok!
Szememből nagy lárma verte ki az álmot.
Vijjogtak a fecskék. Valósággal ríttak.
Szaladtam, mert érzém: segítségül hittak.

Jere, édes gazdánk! Ne tűrd e gazságot!
Te adtál hajlékot, te tégy igazságot.
Ki rakta e fészket? Ki lakta legelébb?
Ránk tört a szemtelen, a vakmerő veréb!

Egyszerre panaszolt valamennyi fecske.
Öregnek, ifjúnak remegett a teste.
Ám a verébcsalád még csak meg se rebbent,
Diadalmasan ül a fecskefészekben.

Hess, hess betörő nép! kiálték haraggal,
De a szemtelen nép nem törődött azzal.
Övék lett a fészek, mehettek a fecskék:
A betörő népet nagy messziről lesték.

És telt, múlt az idő. Szegény fecskecsalád
Meg-megostromolta saját háza falát.
De mindig hiába. Erősebb a veréb.
Fecskék támadását folyton visszaverék.

Megállj, szemtelen nép! szólék háborogva,
S fölmásztam a létrán, szépen, fokról fokra.
Ne sírjatok, fecskék! Igazságot tészek.
Semhogy veréb lakja, pusztuljon a fészek.

Huss! mire felértem, mind kisurrantak,
S mintha bosszantana: rám nevetett a nap.
Belevilágított a fészek aljába:
Egy sereg fióka csipogott javába.

Hát most mit csináljak? Hosszan eltűnődtem.
A könnyem megeredt, úgy megilletődtem.
Ártatlan fiókák! Hát csak maradjatok.
Apátok bűnéért ti ne lakoljatok.