Benedek Elek

Egyszer volt, hol nem volt

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy szekerecske,
Szekerecskén zörgött négy kis kerekecske.
Szekerecske elé fogva két cicácska,
A harmadik benne: a kis Maricácska.

Ki volt a kocsisa a szekerecskének?
Az, akiről szól sok "nadselű" történet.
Öcsike, Öcsike, ugyan ki volna más?
Nem is a könyvbújó "érdeklődő" Tamás.

Messze a cselédház nagyapó házátul,
El van az takarva rengeteg sok fátul,
Ide hallott mégis ostor pattogása,
Meg-megakadt szegény nagyapó írása.

Ostor pattogása, szekérke zörgése,
Kicsi Markának csengő nevetése:
Mit tegyen nagyapó? A pennát lecsapja,
S boldog, hogy ő, s nem más Öcsike nagyapja.

Ám a Dundi kutya nem így gondolkodék,
Az ő kutya lelke, hej, felháborodék!
"Megállj, cica, megállj, most likra szorítlak,
Nincs pardon, nyomorult, mostan felaprítlak!"

Országot, világot én sokszor bejártam,
Ilyen versenyfutást még sohasem láttam.
Vágtattak a cicák szörnyű vágtatással,
Utánok a Dundi rémes csaholással.

Szekerecske táncolt, előre meg hátra,
Marica kipottyant, szája maradt tátva,
Nem csudálkozástul, nem ám sírástul,
Öcsike berekedt a megállj!-oázástul.

"Ó, cicák angyala, segíts szegényeken,
Hogy e történetnek bús vége ne legyen,
Segíts fel őket a pajta tetejére,
Szekérkével együtt, hogy baj azt se érje!"

Nagyapó imáját Isten meghallgatta,
Dundi a cicákat fel sem apríthatta,
Cicákkal pajtára futott szekerecske,
Oly "nadselűn" gurult a négy kerekecske.