A lebegő szív
Én, amikor még meg sem lettem,
Hontalannak elvégeztettem.
Porlényemet az Isten újja
Rámutatván magasra húzta.
Hogy homlokom az eget lökje,
S lábom lent járjon mindörökre.
Lábomnak jó ez. Szép szerényen
A vert úton taposva mégyen.
Jó nemkülönben homlokomnak:
Gőgös, dicső napkeltét hordhat.
De szívem közbül mit csináljon?
Hová borúljon, merre álljon?
Alássan, szegényen leszállna,
De felfelé húz minden álma.
S ha a felhőket ostromozná,
Lehúll szegény. Mert nehéz hozzá.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!