Dal a búzavirágról
Arany kalászok tengerében járok,
Reám nevetnek kék búzavirágok.
Nevetős kedvük nem tudom, miért van,
Egy-két nap tán még s fekszenek aléltan.
Óh, szép búzavirág, érzed-e véged?
Készül a kasza már elbánni véled.
Készülj te is, készülj a bús halálra,
Szürcsöld a harmatot, tán utoljára!
Arany kalászok, kék búzavirágok,
Itt kell hagynotok ezt a szép világot.
Alighogy éltetek, s már vége, vége...
Felnyög a vén föld: oda ékessége!
Fent a hegyek között mélységes csend ül,
Ám lent a völgyben a kasza már csendül,
Dűl az arany kalász, ledűl a rögre,
Helyét a bús tarló veszi örökbe.
Bús tarló fölött, haj, színe hagyottan,
Szegény búzavirág összetapodtan,
S felsír fölötte sirató madárdal:
Egy lett a sorsa a konkolyvirággal!
Óh, szép virág, siratlak én is téged,
Ki szerzél nékem sok gyönyörűséget.
Színedben az égnek kékségét láttam,
Isten kezének remekét csodáltam.
Te, kinek magja a kék égből szállt le,
Színehagyottan is legszebb virág te,
Hű barátodtól mért kell megválnod!?
- Nyugodj csendesen. Legyen szép az álmod.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!