Ölvedi László

A nyár szeretője

Szeretője vagyok a nyárnak
S dalolója az éjszakának.

Ha pengetem szivemnek húrját,
Megkönnyezem az ég azurját.

Kitör olykor a fájó dallam,
Mikor a rügy bimbóba pattan.

Verem a mellem nyakra-főre -
S ráborulnék egy rózsatőre.

Gyötör folyvást a vér, az álnok,
Incselkednek a pajkos álmok.

A lelkem bugó, bús Lehel kürtje,
Láncolt erőm a Sámson fürtje.

Hatalma rajtam nincs Delilának,
Heroldja lettem a régi mának.

Úgy epedék életre, másra,
Mint a kaszás szép aratásra.

Férfi lettem tavasztól nyárig,
Forró hitem válóra válik.

Élesre fenve az ősi szerszám,
Péter-Pál napját lessük ezerszám.

Piros nyarát, tenger virágot...
Eddig éljek, csak erre várok.
Szemfödőmet éj keze szője...
Be bolond a nyár szeretője.