Tóth Kálmán

Az elcsüggedt

Ha szerettem, megbántam,
Valamennyi, kit szeretünk, hálátlan;
És ha aztán gyűlöltem:
Nem a bántót, csak magamat gyötörtem.

A legkisebb örömnek
Tévedési mind keserűn bünhödtek,
Sok áldozat, sokfelé,
De jutalmát a lemondás nem lelé.

Végre a sok bú között
A szívbe gúny és gyengeség költözött,
Ha egy öröm nőtt ottan:
Utójára magam összetapodtam.

És az évek elteltek,
Maholnap már vége lesz az életnek;
Ha szemem rá visszanéz:
Bizony, bizony nem sokat ért az egész!