Szülővárosom temetője
E temető itt gyönyörű liget.
Fáradt szivekbe gyógyulást vihet...
A hantokon bár elmúlás kövül,
Élet virágzik, illatoz, örül.
A nyárfalomb is életet zenél,
Csengő ezüstre bűvöli a szél...
Őrt állanak: büszke, komoly fenyők,
Sírok tövében lelve őserőt...
Itt nincs több bú, meghal a szenvedés,
A fájdalom itt édes csendbe vész.
Világ gondja szivet itt nem epeszt,
Itt elmúlik a súlyos, nagy kereszt...
Itt él a béke, örök nyugalom,
Szent, megbocsátó égi irgalom...
Itt fölcsókol minden emberszőtte kint,
Isten szeme: a nap, ha széttekint.
Abrud, 1929.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!