Jörgné Draskóczy Ilma

A dómépítők

Sziklát gurítunk fölfelé. Nehéz.
És vissza-visszahull s az éle vág.
Nem baj. Megujra két marokra fogja.
És ostromoljuk a hegyet tovább,
Míg elapad a gát.

Vonalnyi csak tán, mit előbbre tol
Feszült karunk s a térdünk roskadás.
Ámde vívásunk nagyszerű vívás,
Nincs annak e világon mása:
Az eszme vajúdása.

A fecske is apránként hordja fészkét.
S ember ne vetné el a régi bűnt,
A szalmalángot? Oh, mi fönn a csúcson
A Gondolatnak dómot építünk,
S szent berket szépítünk.

Tusánk, ha pillanatra meg-megállt,
Lélegzeni s fölmérni a tetőt,
Zihálva is fölujjongtat a dússág:
Vagyunk-vagyunk még sziklagörgetők,
Magasba törtetők!

Hitünk emel a golgotás utakon!
S ha vág a kő s a szakadéktorok:
Attól lesz kőkeménnyé malterünk,
Ha könny - veríték - s vérünk rácsorog.
Ugyebár gladiátorok?
Sziklát gurítunk fölfelé. Nehéz.
És gyakran visszahull s megsebzi vállunk,
Nem baj. Megujra kétmarokra fogjuk,
S a sorból semmi árért ki nem állunk.
Egy életünk - halálunk!