Szerző

Szalay Fruzina

költő és műfordító, Kisfaludy Atala költőnő lánya

1864. szeptember 10. — 1926. július 10.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 340 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2022. június 16.

Megosztás

Címkék
Kedvencnek jelölte

Szalay Fruzina

Guy de Maupassant

Nem a tenger apadt el, kék vizében
Az ég ragyog még, úgy, mint egykoron,
A nap sugára - úgy mint egykor éppen -
Halmot, völgyet aranyzománcba von,
Mint amidőn még lelke ifjan égett,
Lángész csillámlott büszke homlokán:
Fény hinti be a kéklő messzeséget,
Minden derűs, ő változott csupán!

A hullám még a régi dalt csobogja,
Mely mámorosan ringatá szivét,
Bólint, susog a fák virága, lombja,
Harmattól csillan a mező s a rét,
Mint amidőn még édes volt az élte
S megrészegíté tavasz illata,
Hírnév, dicsőség, szerelem kisérte;
Most ráborúl a szörnyű éjszaka.

Szivét elönti forró képek árja,
Ám agya tompa, lankadt és nehéz,
Egy fagyos ujj hő ajkait lezárja,
Ijedt szemével titkos éjbe néz.
Már nem csapong; szilaj kedvvel se szárnyal;
Heve lelankadt, fénye odavan.
Láthatlan rém átfogja száz karával,
Még küzd vele, de tudja, - hasztalan.

Halál! irgalmas, halvány, csendes angyal!
Halk szárnycsapással, óh, keresd fel őt.
Érintsed hűvös csendesítő ajkkal
A forró, lázas, egykor büszke főt.
Szelíd karod a roskadót ölelje.
S ha már e földön nyugtát nem lelé:
Bilincsét összetörve égő lelke
Hadd szálljon áldóbb, szebb világ felé.

1892

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!