Lévay József

Karácsonyi verebek

Kemény a tél, zord idő jár.
Ott künn szinte csikorog.
Viskójában szegény özvegy
Két árvával nyomorog.

Holnap derűl fel karácsony,
Várják a nagy ünnepet,
Hiszen a föld Megváltója
Ő értek is született.

Nekik is örömet hirdet
Az a csillag oda fent,
Mely hajdan a betlehemi
Pásztoroknak megjelent.

Vendég nem tekint be nálok,
Vendég mit keresne ott,
Hol a sors a földi jóból
Egy hajszálnyit sem hagyott.

Vendégül száll udvarokra
Néhány didergő veréb,
Fagyos tollát felborzolva
Némán, csüggedezve lép.

Éhínséggel gyötri őket
A kegyetlen durva tél,
Köztök immár egyik-másik
Szinte-szinte elalél.

Dús paloták közelében
Rajtok nincs ki könyörül,
Koldús-társaikhoz jöttek,
Kiket minden elkerül.

Nekik itt a két kis árva
Kenyérmorzsát hinteget,
Bár magok is ritkán esznek
A kenyérből eleget.

Megenyhülnek, felvidúlnak
Az elcsüggedt madarak,
Egy pár még az eresz alatt
Éjjelre is ott marad.

A Jézuska, kit úgy várnak
Reggelre a gyermekek,
Szegény özvegy viskójában
Egész éjen ott lebeg.

Hozza nekik szép álomban
A sok drága, czifra jót,
Téli jó meleg ruhácskát,
Zöld ágon arany-diót.

S hallanak az álmodozók
Csudálatos szép zenét,
A karácsonyi verebek
Hála-adó énekét.