Szerző

Vértesy Gyula

író, újságíró, tanfelügyelő

1867. szeptember 22. — 1925. június 10.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 317 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2021. október 15.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Vértesy Gyula

Vers egy yen karosszékről

Édes apám is ebben üldögélt;
Ebben pihengetett, a míg csak élt.
A fáradtságát itt pihente ki,
Legjobb barátja volt e szék neki.

Elmélyedő, bús ember volt szegény,
Még nevetni se láttam sose én -
Lehajtott fővel itt pihengetett
S a sírba, útnak, innen eredett.

E szék volt a legkedvesebb helye,
Sokat pihent támláján a feje.
Behúnyt szemmel itt álmodozgatott;
Itt gyógyult meg, ha kint sebet kapott.

Pedig kapott; nem egyet, de sokat.
Hiszen üldözte a bitangokat -
S ki nálunk igaz, bátor, egyenes:
Ahhoz a jó sors, dehogy is kegyes!

Neki is örök harc volt élete
És hiába volt dolgos két keze;
Nem áldotta meg isten a kezét
Az életharcz elvitte mindenét.

Reám kevés örökséget hagyott
Koldus vagyok és az is maradok.
Fáradt, szomorú s mint ő: ostoba -
Ki, koncz után, bátran nem jár soha.

Perczig se éltem okos életet.
Szegény apám, de egy voltam veled!
Az élet: bús álom volt nekem is,
Sok könnyet hullattatott velem is.

Jó, hogy utánam senki se marad.
A fajtámnak jobb, hogy magja szakad.
S öreg karszékünk' - ha én itt hagyom
Tüzeljék fel - írásba meghagyom.

Idegeneknek helyet te ne adj;
Ha mi elmentünk, itt te se maradj.
Hol élhetetlen népek ültenek:
Öledben boldogok ne üljenek.

Majd elbúcsúzunk szépen, csendesen.
Fáradt fejem támládra fektetem,
S te, mint afféle jó öreg cseléd,
Álommal fogd le a gazdád szemét...

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!