Szerző

Szabó Endre

költő, író, hírlapíró, műfordító

1849. június 3. — 1924. február 4.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 20861 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2012. november 27.

Megosztás

Címkék
Kedvencnek jelölték (4)

Szabó Endre

Karácsonykor

Mintha csak ma volna, úgy eszembe' van még,
Az asztalnál körben ült a kis család,
Kint a vihar tombolt, oda-odaverte
Ablakainkhoz a zúzos rózsafát.
Fekete ruháju, gyászló özvegyasszony
Magához vonta két árva gyermekét:
"Mikor eltemettük szegény jó apátok',
Ilyen rút idő volt odakivül ép'."

Közelebb simultunk gyászoló anyánkhoz,
A két árva gyermek: kis öcsém meg én;
Nyugtalan szemekkel, néma félelemmel
Csüngtünk könnyben úszó, bús tekintetén;
- De zördült a fenyő gyertya-fényes bokra,
A gyertyák fénye ránk víg derüt vetett,
Szemeinkben a könny fénymosolyra vállott...
Oh, a gyermek szive oly hamar feled!

A karácsony-fának csecsebecsés terhét
Kis öcsém csacsogva számolá nekem;
Én, mint az okosabb, megintettem őt, hogy
Imádkozni kell most: komolyabb legyen.
Anyánk mosolyogva állott meg felettünk,
Összetett kezekkel mink letérdelénk...
Oh, e szeretettel teljes pillanatnak
Ma is érezem még áldó melegét!

Rég volt! Bár nagy idő nem volna az annak,
Ki az örömökből ki nem fogy soha,
De ah! annak a két árva kis fiúnak
Ez volt legutolsó jó karácsonya.
Kis családjok fészkét vihar tépte össze,
S üldözte őket a bajok tengerén,
Idegen szigetre menekült a testvér,
S messze tőle puszta partra estem én.

A karácsony estét most magamba' töltöm,
Ülöm az emlékek fájó ünnepét...
Forró homlokom, ki megsimítsa, nincsen,
Arcom oly hideg, míg szemem könnyben ég.
Hallgatok sötétben... az utcák havában
Tomboló vihar, a tél ekéje szánt...
Ilyen rút idő volt odakivül épen,
Mikor eltemettük szegény jó anyánk.

Szabó Endre aláírása

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


szell

2012. november 28. 16:12

Nagyon megható, gyönyörű ez a vers!

Mery Goo

stapi

2012. november 27. 17:37

Az ilyen verseket érdemes olvasni. Lelke van, szíven találja az olvasót.