Reichard Piroska

Találkozás

Egy arc, amelyet régen eltemettél,
kettősen eltemettél: messze temetőn
s szivedbe mélyen;
egy arc, amely csak könnyes álmaidban jár még vissza
S álmatlanul vivódó könnyes éjen;
az arc, amelyet sohasem feledtél,
az arc, amelyre egykor epedőn
fiatal szived a legelső tiszta
ábrándját glóriává szőtte; mely mint csillag,
úgy kisért sötét életeden végig,
mint temetőn madárdal, virágillat;
mondd, hogy lehet, hogy annyi év után
fáradt szived döbbenve feldobog,
mert az a régi szempár néz ismét feléd,
mondd, mit jelent, hogy szived felzokog?
csupán az élet fáradt körforgása
a régi arcnak ez az újult mása
vagy magános sápadt alkonyok
bánatja kápráztatja csak eléd?

Vagy sorsodban áll irva ez a homlok
ez az a szempár, mely lelkedbe láthat,
a kéz, mely sirodig vezet hiven;
örök a törvény, mi akkor megbomlott
és élted köre teljessé nem válhat,
mig az a sziv sziveden nem pihen.