Reichard Piroska

Cornél

Kívül márvány volt,
tökéletes, tiszta és hófehér.
Sablonra öntött kicsi emberszobrok fölé
kimagasult magánosan, egyetlenül.
Külön világ s önnön törvényei
büszkék, szigorúk, sérthetetlenek.

De legbelől még forró láva volt,
elolvadt jóság
és áradó, ölelő szeretet;
oly mélyről buggyant s oly gazdagon
jutott mindenkinek, ki dideregve
mezitlen szívvel útjába került.

A Sors játszott vele:
kíváncsi volt, mi hűthetné le ezt a lávát,
ez a márvány mitől hasadna meg;
s vállára rakta az elbirhatatlant,
csapást csapásra mért
és összezúzta,
de pillanatra sem
hajlíthatta meg felemelt fejét.