Az esték sorra, fáradtan megjönnek,
U - - - U - - - - - -
minden nap újra egy szomorú vendég,
- - U - U - U U - - -
csak asztalomhoz ülnek, nem köszönnek.
U - U - U - - - U - U
Magukkal hozzák messzi tájak csendjét
U - - - - - U - - - -
s hallgatnak, csak sötét szemükkel mondják,
- - - - U - U - - - -
hogy jobban tenném, hogyha megpihennék
- - - - - - U - U - -
s hogy sajnálnak, húnyó tüzek bolondját.
- - - - - - U - U - -
Az éj sötét virágait jobb csendben
U - U - U - U- - - -
hallgatni, amint szirmaikat bontják
- - U U - - UU - - -
s illatuk bús homlokunkra rebben
- U - - - U - U - -
s az álmot hozza hajnalig halálnak,
U - - - U - U - U - -
hogy húnyt szemekkel látva lássuk s szebben
- - U - - - U - - - U
a végső álmot, mely majd úgyis eljő
U - - - - - - - U - -
és elfedi előlünk a napot
- - U U U - - U U U
egy messziről jött, álmos, fáradt felhő.
- - U - - - - - - - -
| A
B
A
| 11
11
11
| | A
B
A
| 11
11
11
| | A
B
A
| 11
11
11
| | A
B
A
| 10
11
11
| | A
B
A
| 11
10
11
| | | |
|
Alliteráció
|