Öregasszonyok
Rólatok szóljon e vers, öregasszonyok,
szigorúszemű, nagy csontkeretű
pápaszemes nénék, kik dúsveretű
holmik közt éltek; régi, holt gyerekek
képeit őrzitek s naftalinos nagy
dobozoknak mélyén csipkét s szalagoknak
tengő rongyait; és gyanakvó, kemény
arccal jártok és komoly ruhátok
ó íze leng, de édes sütemény
mosolyog ezüst szelencéitek bársonyában.
Akik ültök a kályha mellett, a nyugalom
cserepes, csobogó kútjain, vagy a karszék
roskadt plüssében és délutánon ízes
kávét szürcsöltök, habbal, findzsák hűvös
nemes öbléből e míg isztok, a csészét
halk keccsel tartja vékony ujjatok.
Rólatok szóljon, kik tipegve siettek az utcán,
esernyőkkel és nagy furcsa botokkal,
csipkék lengik ruhátok ódon rajzát,
arcotokon
méltóságos és szigorú komolyság.
S így éltek, pihegtek, odaültök
az ablak elé, kezetek kötögetve
villan a munkában és tűzitek egybe
a hosszú, egyforma szemeket, akárha
gondolatok pörögnének ujjaitok közt;
fejetek fölött az óra szállva
fut át a gomolygó végtelenbe
s mint köd, illan a magasba kerengve;
ti mozdulatlan ültök az ablak
ragyogásában, s ahogy most idenéztek,
szemüvegeteken
tisztán csillan vissza a napról a fény.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!