Omló kövek zenéje
Hervadt köveid hallgatom Visegrád, gyöngülő erősség,
lőréseidben fekete éjszaka vigyáz, keserű gaz virul.
Csatás idők emléke leng körül, régen holt ember arcát
idézik téglákkal pirosló falaid, csipkésen rohanva
sóhajos égbe.
Vértes katonák érce helyett csak a tücsök pengeti ódon
dalait, huhogó szél kotorász mintha keresne valakit.
Igy lesz minden harcokból anyánk kezével simító nyugalom
s minden gyönyörű békévé omlik acél szájában a sikló
éhes időnek.
Elmúlás éneke száll, amerre Duna zúdítja folyton remegő
napos vizeit, vashernyók másznak messze ködlő városok felé,
házak guggolnak, harangok és leányok kacagnak.
És hull a kő, mint fák deres lombja, nehéz sirással a hörgő
mélybe zuhanva.
Hulló homlokodon, Visegrád, gyönge moha díszíti századok
kemény ráncait s romokban is méltó zene vagy és szépség.
Halálba roskadó dicsőség fényével, temetők enyhe csöndjét
árasztva tündökölsz a lombos táj fölött mint fáradt
őszi mosolygás.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!