Szerző

Bányai Kornél

költő

1897. augusztus 26. — 1934. augusztus 31.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 197 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2020. december 8.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Bányai Kornél

Élet gyökerében

Arcom körül hordozom a tájon, mélyen élő, ismerős
mezőkön, tejszagú rögön, gyökerek átható illatában
s kit új egek alá vetett az embert arató sors -
fákban, kőben, változatlan arcokban s a szőlős dombok
szelíd hajlásában önmagam most újra megtaláltam.

Megtértem itt magamhoz, mégiscsak élek, megvagyok,
dús valóság életem, rögben fogant s mint búgó torony szárnyal
lövész árkok és barakkok sírjában élet csúcsait
jelentő síkokon s én lettem minden itt: rozsdálló, büszke vár,
első szerelmek, szőlők ormából repdeső madárdal.

Jó itt bolyongni, mély utak hűsében, fák alatt itt érzem egyedül
hogy tovább mozdultam: érett gyümölcse tűzvészes nyaraknak,
halált és életet hozó csatáknak - hogy íme áll a régi táj,
fűzek leányos karjukat lóbázzák felém s az enyhe dombokon
most is mint régen egy mozdulattal vetnek és aratnak.

Mégsem vagyok kisértet s öreg rögökhöz bújva: jó anyámhoz,
csöndesen nagyot nyújtózok s napjaim kezemben tartom.
Testembe élet bő erős ízei robognak és sorba csókolom,
kiket elhagytam s újra megtaláltam: édes testvéreim:
a vén tájban és arcomban reszkető sok gyermek arcom.

Nyugat, 1925/22. szám

Bányai Kornél aláírása

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom