Benedek Elek

Dal a hóvirágról

Kedves virágom vagy te, hóvirág,
Gyermekkorom legszebb virága vagy,
Édes öröm szívemnek nézni rád:
Virulsz, bár dajkád a hó és a fagy.

Mikor a földet hó borítja még,
Nevetve bújsz ki: ihol, itt vagyok!
A nap alant jár, szomorú az ég,
De a te arcod örömtói ragyog.

Nem pompázol tarka színekbe te,
Egy a te színed: egyszerű fehér.
Ám a tavasz első lehelete,
Legelső csókja téged ér.

Te vagy a kikeletnek hírnöke,
A természetnek első mosolya
Veled mozdul a föld kemény röge
S szólal meg a vig pásztor furulya.

A furulyaszó... mintha hallanám...
Pedig de rég volt, Istenem, de rég!
Ott vagyok újra a pásztortanyán,
S terelgetem báránykák seregét.

Volt kis botocskám, cifrán faragott,
Kicsi tarisznyám, benne lágy cipó,
S ha egy-egy bárány el-elmaradott
Hajrá! Szaladtam mint egy kis csikó.

Legjobb barátom János bácsi volt,
A vén juhász, derék egy cimbora!
Pipára tüzet kovából csiholt...
Óh, múlt időknek derék pásztora!

Öreg legény volt, szépen furulyáit,
A hóvirág kedves virága volt.
Ment, mendegélt s mindegyre meg-megállt:
Ihol egy gyócsé!* s utána hajolt.

Óh, hóvirágos szépséges napok!
Te vén juhász! Te bájos hóvirág!
H hóvirágos pörge kalapok!
Haj de mi szép volt akkor a világ!...