Búcsuzás
Ködös alkonyat, terjeng a sötét.
Magam vagyok.
Nézem a kályha hamvadó tüzét.
Levelek égnek. Azoknak a lángja
Lobog, remeg.
Mintha a tűzhalál nekik is fájna.
Tűzből születtek, forró, tüzes vágyból.
Mely most is ég.
Valahol tőlem nagyon messze lángol.
Szava zenéjét mohón itta lelkem.
Én Istenem.
Te tudod csak, hogy mennyire szerettem.
Örök érzések, csodaszép szavak...
Lohad a tűz.
Belőlük már csak marék hamu marad.
Újra szítom, száraz virágszirommal.
Valaki küldte
Rajongó, meg nem ingó bizalommal.
Amíg az erdőt, nagy hegyeket járta,
A világ minden
Színes, szép virágát csak nekem szánta.
Nézem a tüzet: kialudt egészen.
Egy csomó pernye
Mered rám szemrehányón, bús sötéten.
A füstje szállt. Az ablakot kitárom,
Hadd szálljon messze,
Mint búcsúzó, utolsó, könnyes álom.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!