Kemény Simon

Az élő harang

Egy félrevert harangból szállnak
Dülledt szemű, fuldokló hangok:
Csontkezével, egy sáros szívvel
A halál kongat egy harangot.

Egymást üldözve, eltiporva,
Tépve, fojtva, rúgva - a hangok
Így hagyják árván ott a bölcsőt
A félrevert beteg harangot.

Megszállják a bús őszi tarlót,
A lucskos, barna, nagy mezőket,
Jajukkal a várost betöltik,
De ott sem hallja senki őket.

Aztán tragikus tépett sorba
A hangok az utcákra szállnak,
Női szemre és férfiszívre:
Mint a hollók és mint az árnyak.

És a halál némán harangoz.
Dús rózsalánc lóg csontnyakába,
Sárga, vak, illattalan rózsák,
Egy sem piros; mind sárga-sárga.