Szerző

Havas Gyula

költő, újságíró és kritikus

1893. — 1918. szeptember 27.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 132 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2020. március 20.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Havas Gyula

Sírvers

Szép hajnaloknak s alkonyoknak csendjét
lelkemben illatozza még az emlék,
sírtam, nevettem és szerettem nemrég,
e drága földön nyughatatlan vendég.
De rég volt, szent ég!

Most egyedűl vagyok búsan, egészen,
nincs viharban és nincs derűben részem,
a létet és a véget én nem érzem,
de nem veszett el egy atomnyi részem,
élek: enyészem.

A két karomból két sudár fa éled,
a homlokom majd városokat éget,
szívemből forrást érlelnek az évek,
szemem türkisszé, szám rubinná réved.
Ó, örök élet!

És csontomból finom papír lesz majdan
s egy epedő szűz levelet ír rajtam
és felnéz s elnéz messze, sóhajt halkan
és nem tudja, hogy éltem, éltem hajdan
és csókoltak és csókolt ajkam
és hogy meghaltam.

Nyugat, 1914 / 13. szám

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom