Béky Zoltán

Magammal

Megállj, mi lesz tovább... a szám sebesre martam
Míg csillagokba csaltam a szivem ostobán,
Gond volt a gondolat, de mégis ugy akartam
És kacagott az ajkam a vérem ostorán.

Nevettem és a lány remegve hozta testét,
Ma már hiába lesnéd szemem, szivem, karom.
Az ucca ráüzent s a pesti csókos esték,
Dalolgat, ajka festék, a szive unalom.

Akartam, ó-mesék vig szivü szőke prince
Akart csak igy, ha kincse a kék hegyekre várta,
De minden ut kevés a csillagos gerincre,
Haszontalan, ha int le, halált vetett a kártya.

Elég, feküdni jó, ki lenne itt merészebb,
Az istenek se néznek, feküdj le, nincs erőd,
Mindenki józan itt, miért lennél te részeg?
Holnapra jönnek érted a csöndes temetők.