Szerző

Ormos Ede

eredeti nevén Spitzer Ede, újságíró, történész és költő

1873. június 11. — 1944.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 67 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2020. január 20.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Ormos Ede

Majd jön egy hajnal...

Oh jaj, ez a hajnali fölriadás!...
Letettem fáradt testem tegnap este
Piszkos szállóban, szűk szobában,
Kopott pamlagra, erre a nyikorgó
Rongy-ravatalra. Elhunyt napjaim
Hulláit az est, ez a vén sirásó
Isten teríti ki s bedobja aztán
Mély sirgödrébe sötét éjszakának.
Lelkem is itten bújik el az álom
Lövészárkába, hogy ne érje már
A napi gondok vad pergőtüze,
Sem fojtógáza szenvedésnek
S ne ingereljék hitvány emberek
Gunyjainak s gazságainak ócska, mérges
Nyilai, melyek leverék az én
Erőmet...
De jő a hajnal. Hej, nem rózsa-ujju.
Csak Homér látta annak, aki vak volt.
Rossz, durva hajcsár. Harsányan riaszt
Ostorszavával s csontos öklével:
"Menj ki a harcba, hogyha nem akarsz
Éhen dögölni, te álomszuszék!
Van benned még izom, velő, ideg, vér,
Vidd a piacra, — vár az uzsorás —
Ha olyan gyáva vagy, hogy nem bírod
Erős kezekkel elragadni a pénzt,
Ahol van, onnan — vagy oly ostobán
Becsületes, hogy csalni sem akarsz —
Vagy olyan büszke, hogy nem hízelegsz
Sötét, hatalmas hollóknak eléd
Hullajtot sajtért...
Lásd be, vén gyerek,
Meghalt itt minden, miről gyermekésszel,
Álomszemekkel hitted, hogy való.
Vagy meg se halt, hiszen nem élt soha,
Csak messze kornak kék, hazug ködébe
Tekintve vissza nem láttad a durva
Sziklákat, poshadt inyoványt, fene
Vadállatcsordát, mérges viperát —
S botor, könnyelmű szívvel odamentél.
Véresre zúztad tested, a mocsár
Szennyes hínárja fojtogat, lehúz.
Isten csodája, hogy üvöltöző
Fenevadak vagy csuszó-mászó férgek,
Vagy büzfelhöben törtető görények
Prédája mégse lettél. Nincs erőd
Rájok tiporni, — húzd meg hát magad
E gyilkos rengeteg biztos, sötét
Odvába s orvul járj zsákmányra, van
Gyöngébb tenálad is talán..."
A hajnal-hajcsár ilyen nyájasan
Hajszol a életrengetegbe ki
S én megyek bújva, félve, óvakodva,
Amig birom...
Óh, de majd jön egyszer
Kegyetlen, hajcsár, durva hajnalok
Után egy rózsás, halkszavu, szelíd,
Oly halkan suttog, mint a gyöngyvirág
Ketyhéből szálló szent illatsóhaj,
Oly halkan suttog, hogy már meg se’ hallom,
Oly jó lesz hozzám, hogy föl sem riaszt —
S enged pihenni békén, mindörökre.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom