Szerző

Lendvai István

költő és újságíró

1888. július 5. — 1945. március 15.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 143 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2019. október 5.

Megosztás

Címkék

Lendvai István

Bordal magamnak

Adott a sorsom még egy pincét,
gondzápor elől ereszem, -
öreg boroknak egy jó pintjét
itt gyertyalángnál beveszem.
Lehet, hogy ottfönn a Nap lángol,
égen repülő ifjú ficánkol,
merészen szálldos föl meg alá:
majd visszatalál a humusz alá,
ad néki a sorsa síri pincét.

De lehet: éjfél van javában,
és fénylőbb ez a dohos lebuj, -
csontos remete ül magában,
s a bősz Oroszlán félrebúj:
a sárgasörényű éhes Óra
nem mordul rá a szelíd ivóra,
ha víg a vér: nem néz időt,
dalol, akár ha a világ kidőlt.
Lehet, hogy éjfél van javában.

Itt pókfiak légyen vitáznak,
az ászokfában sürgöl a szú, -
mind gócok ők, örülnak a láznak,
de szótlan érik a nemes aszú.
Egy bordalt ám én is dúdolnék,
valami góc csak én is dúdolnék,
valami góc csak én is volnék,
bennem is van Nyár egynehány:
hol Istent vívtam, hol leányt.
(A pókfiak légyen vitáznak.)

Nem kell izgulni minden tréfán,
a bornak is íze néha fáj,
de szép, hogy minden múlik mélán,
síró esőn elúszik a táj,
a szűz almája őszire lágyul,
szeme marad borús világul:
csókcsillagból hű kutyaszem, -
s a bor ne hagyjon el sohasem,
hogy el ne vérezz e világi tréfán.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom