Szerző

Lendvai István

költő és újságíró

1888. július 5. — 1945. március 15.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 39 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2019. július 27.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Lendvai István

Áldás

Egy magyar ciklusból

Mikor a Harc kegyetlen, égő lélegzete elállt
és hajnal szürkült a mocsarak fölött, amerre dúlt a vész,
és keletről csöndesen fölétek hajolt a nap, szomorú szanitéc,

és arcotok sorra megcsókolta: láttál-e idegen két kezet,
mely szívedre kutatta, vigyázta, betelt-e végzeted,
és szelíden fölemelt? Láttál-e idegen két kezet és csapzott, komor szakállt?

Levettem szádról az áldást, mely fekete vérrel odafagyott.
Kiengedem: röpüljön, szívedben ottrekedt gyönyörű madár!
Megáldom helyetted, lett légyen úri fiú vagy olajosképű tatár.

Mert egy nyarat ittatok, boldog szemmel, amíg szebb volt az ég.
Mögötte is anya sírt és szerette otthoni vidék,
és barna jegyesén borongott ő is, míg szelíden fölemelt, néma halott.

Ő is danolt az esteli holdnak, talán a Volga vizén,
most fájt a szíve és a balalajka búsan muzsikált,
és meghalni jött, nem kérve a cárt, mint te se kérdted az öreg királyt.

Egymásra ismer a testvér a könny és a bánat ízén,
és összebújik a szőlő, mit a vincellér egy kádba tiport,
hogy inna az unoka víg lakodalmat, szüreti bort.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom