Megnyugvás
Lecsap a felhő, lecsap a földre;
Jajgató szellő surran a völgybe
S kopog az ablakomon.
Kitaszítom zsalumat:
Futó szellő kocogat,
Nem segíti kínomat.
Az ablakomra hajtom a fejem
És alszom, annyi kínos éj után.
Álmodom s azt hiszem emlékezem.
Fekete szárnyán hordoz a szél,
Széles a dombhát, bűvös a tér:
Hosszú köntösöm földig ér.
Mélyen a föld lent elmarad;
Száz árnyék néz és elriad.
Betelt a bűvös pillanat.
Köntösöm egyre most nagyobb;
Szertelen égi árny vagyok
S az élet egyre távolabb.
Nincs itt a szóban értelem,
S a múló perc is végtelen.
Elvész a föld a semmibe
És nem vagyok, im! semmi se.
*
A szél kopog az ablakon,
Most álmodom, most nyughatom.
Berkshire, 1912. február
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!