Peterdi István

Egy húszéves lánynak

Aki húszéves, az hunyja be szemét
Mikor úgy érzi, valamit tennie kell és kábult
Attól, hogy amihez fogna, nincs, vagy messze van.
Az húnyja le. Idővel ő megérik. Az, amit várunk,
Csirázik és nő. Egykor eltelíti
A lelket és egy napon él és szilárd a világ.
Addig csak járjon és keljen és fájjon. Ne lelje helyét
Az ő nyugtalanságát ki bánja? és mi vész el
A világból azért, hogy ő nem csinál semmit.
Majd él és cselekszik helyette más.
Élet haszontalan szerszáma: hányódjék szép hüvelyében!
Lógjon és lengjen. Egy napon mély csillogással
Csillog a létre s merül el anyagában;
A létnek eggy lesz; neki mély öröm.
Csak semmi kétség! kétségbeesés! Csak közöny, közöny!
A lélek gép, mely önmagát faragja;
Idő kell neki. Mindnyájan megnyugszunk.
Húszéves lány, te másik, halott, akin nevettem
Egyszer: azt bánom. Kész voltál s egész,
Csak nyers még. Túlsok anyag: kevés elhullott forgács:
Megszüntél fogyni. Az élő ne féljen,
Ha holnap menne: csak sírnék utána.
Az élő legyen nyugodt s tudjon várni.