Szerző
Wohl Janka

Wohl Janka

az első magyar zsidó írónő, Wohl Stefánia nővére

1846. — 1901. május 23.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 2143 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2008. április 16.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (2)

Wohl Janka

A dalhoz

Hatalmasan ragadtad meg szívem,
Te Isten szózata, oh dal!
Lebilincselted és felkaptad lelkem,
Hogy mit a földön a földeken nem leltem,
Megnyissad azt a tiszta fényvilágot,
Hol minden álmat, minden boldogságot,
Hol minden vágyat, minden szenvedést,
És minden legtitkosabb érzést,
Mint hallelúját látunk éghez szállni,
És ott illattá, fény-angyallá válni.

Hatalmas vagy, hatalmas léssz, oh dal,
Szivem leghűbb barátja te,
Ki összefolytál benső életemmel,
Ki egy vagy minden mélyebb érzetemmel,
Ki üdvöt pótolsz, szerelmet, barátot,
Egy egész, ah, csak álmodott világot,
Ki sóhajtásom vagy, lehelletem,
Mosolygásom, könyűm, tekintetem,
Ki bennem élsz, mig én csak benned élek,
Ki keblemben vagy a második lélek!

S oh dal! Keblembe, szólj, honnan jövél?
Hol volt hazád, hol volt honod?
Miből levél? Virágok illatából?
Szellőknek illanó suhanatából?
A kis habok rejtélyes susogása,
Madárkák érzetes csiripolása,
Tündérek gyöngéd, rezgő szózata,
Mi fűze össze, lelkem dallama?
Az érzés, mely a végtelenen által
El-elvonúl, határtalan egy vágydal?

S olykor eget ostromló óriás,
Honnan veszed bősz hangjaid?
Vad bérceknek zuhatagos patakja,
A múlt sötétlő kísértet alakja,
Az elzárt oroszlán dühröhögése,
A fogoly sasszárny tompa rebbenése,
A tűzhegyből omló vad lávafolyam,
A férfiú arcán kín könnye, ha van,
Az tesz órjássá? - vagy anyád zokogása,
A hon szívszaggató jajkiáltása?

Oh dal, oh dal, te ég ajándoka,
Isten csókjával külde le!
Benned a korok minden szenvedése,
Benned a nagy proféták hirdetése,
Benned a múlt, jövő s remény-világok,
Szétsugárzanak, mint kész boldogságok,
Mig átkarolva mindent, ami nagy,
Magadban a világok tükre vagy!
És nékem, dal, te megnyitád az útat,
Melyen a szív a boldogsághoz juthat.

Mert mint megengedék az istenek,
Hogy a madárkák dalljanak,
S megengedék, hogy női szív is zengjen,
A női ajkon is dal-ima keljen:
Akkor kipótolák éltünk hiányát,
Megadták nékünk az Istenség szárnyát,
Megadtak nékűnk mindent, mi dicső:
Miénk lehet jelen is és jövő,
És istenítve szent szerelmeinket
Vélünk dicsőítjük szeretteinket!

Wohl Janka aláírása

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!